,,Megvédtük, amit elértünk!” – mondta a pedofilmosdató, korrupt, gátlástalan tolvaj.
Viktor szerint sikeres évet zártunk és egy még sikeresebbet fogunk megkezdeni, hiszen ahogy mondása tartja megvédték, amit elértek…
Sajnos az ő védelmük alatt nem a gyerekek állnak, nem is a magyar családok, de még csak nem is a munkavállalók, a teljes magyar társadalom védelmének hiányát meg már meg sem kell sajnos említeni…
Egy szóval az ő védelmük alatt nem áll más csak a lopott közpénz. A mi pénzünk!
Azt szépen rejtegetik és költekeznek belőle kedvük szerint…
Viktátor úr! Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy nem sokáig lesz már mosoly az arcodon, sem neked, sem a maffia bandádnak… Veletek már nem kell sem tisztelettel beszélni, sem kedvesen bánni, mert számotokra csak és kizárólag a börtön vár, ahová bedolgoztátok magatokat az elmúlt 14 évben!
Majd mi megvédjük azt, amit nektek nem sikerült elérnetek!
Megvédjük a gyermekeket, a magyar családokat, a magyar vállalkozásokat, a társadalmunkat… Elsősorban tőletek, hiszen ti megvédtétek és kegyelmet adtatok azoknak, akik ezt a valóságban veszélyeztetik…
Magyarország legnagyobb veszélyforrása nem Brüsszel, hanem Orbán Viktor meg a Fideszes szektája!
Váltsuk le ezt a rezsimet, küzdjünk és tegyünk ellene, mert csak így győzhetünk!
Új választást! https://aneppartjan.hu
Maradok a Nép Pártján!
Vélemény, hozzászólás?